Ezt a blogbejegyzést a LGYIK-kel, azaz a leggyakrabban ismételt kérdéssel kezdem: Doki, van most valami vírus?
Persze a párom és az összes gyerekem rögtön tudja, hogy ez volt a kérdés, mikor hallják a telefonbeszélgetésemben a sztereotíp "az mindig van" mondatot. És ilyenkor kibújik belőlem titokban a kisördög, próbálom elképzelni, hogy valaki ezt komolyan, szó szerint kérdezi. Mintha én lennék az egyik legbeavatottabb virológiai szakember, akinek az FBI, a NASA, vagy bármilyen más, betűkből összerakott nevű szervezet időben szól: "Doki! Van vírus! Igen, jól hallottad, van, ráadásul nem is egy, most észlelték felétek, legyél óvatos! Isten óvja a világot!" Mennyivel egyszerűbb lenne, ha azt kérdeznék, van-e fehérfarkú erszényes nyúl vagy bali tigris. Ezekről a szegény állatokról állítja a tudomány, hogy 2019-ben ki fognak halni. Fejemet csóválva tudnám válaszoni, hogy nemigen, de itt, Újpalotán biztos, hogy nincsenek. De vírus, az mindig van. Ezeknek esze ágában sincs kihalni, sőt egyre többen vannak, bámulatosan szaporodnak, mondhatni virálisan terjednek. Meg fontos azt is tudni - ne csak hülyeségeket írjak folyton - hogy a gyermekkori betegségek több mint 90 százalékát vírusok okozzák. Tehát, ha gyermekünknél náthát, lázat, köhögést vagy esetleg hányást, hasmenést észlelünk, majdnem biztos, hogy vírusos megbetegedése van. Ilyenkor a korai antibiotikus kezelés teljesen hatástalan, sőt árthat is a kicsinknek. Vírusok ellen nagyon csekély számú gyógyszer áll rendelkezésünkre. Maradnak a tüneti kezelések, szerencsére már ezek közül is egyre kevesebbet javasol a tényekre alapuló tudomány, hiszen általában maguktól gyógyulnak ezek a betegségek.
Igazából értem én a "van-e vírus" kérdést. Sőt, meg is értem a mögötte álló aggodalmat. De vírus, az mindig van!
